1970. július 30-án születtem Szolnokon, és jelenleg is itt élek gyermekeimmel. Már az általános iskolai évek alatt megmutatkozott a reál tárgyak iránti érdeklődésem, a pályaválasztáskor egészségügyi vonalon folytattam tanulmányaimat.
Érettségi vizsgát 1988-ban tettem a ceglédi Török János Egészségügyi Szakközépiskolában, végzettségem általános ápoló és asszisztens. Soha nem dolgoztam az egészségügyben, az érettségit követően voltam bölcsödei gondozónő, gyermekfelügyelő és képesítés nélküli nevelő is.
A családalapítás mellett nem vállaltam a továbbtanulást, de a legkisebb gyermek születése után két évvel foglalkoztatni kezdett, hogy milyen irányban szeretnék továbblépni, tanulni, dolgozni. A pénzügyi pálya mellett döntöttem, amely úgy éreztem, az érdeklődésemnek, a személyiségemnek egyaránt megfelel. A GYES és hivatásos anyaság évei alatt tanultam, majd sikeres államvizsgát tettem a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. Pénzügyi szakirányos gazdasági mérnökként végeztem 2006-ban. Dolgoztam hiteliroda vezetőjenként, ügyvezető asszisztenseként, irodai ügyintézőként is. Jelenleg is irodában dolgozom.
Felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezem (Word, Excel, Internet). 1988-ban szereztem jogosítványt, saját személygépkocsival rendelkezem, napi szinten vezetek (leginkább városi forgalomban).
Személyiségjegyek, jellemzők:
Munkavégzés: során mindig alapos, pontos munkavégzésre törekszem. Nem szívesen hagyom félbe, ha valamibe belekezdtem. A felmerülő feladatokat igyekszem a lehetőségeimhez képest mielőbb elvégezni, nem szeretem a „Pató Pál-szerű” hozzáállást.
Felelősségtudat, precizitás, pontosság, lelkiismeretesség: minden munkakörben alapvető feltétel, és én úgy érzem, rendelkezem ezekkel mind a munkám, mind az élet egyéb területei kapcsán.
Adminisztráció: mindig precízen, pontosan, lelkiismeretesen vezetem, enélkül nem működhet jól, egyetlen jól szervezett cég sem.
Kommunikáció: jó kommunikációs képességgel rendelkezem. Könnyen találom meg a hangot az emberekkel, nem okoz problémát új közösségekben feltalálni magam.
Stressztűrés: az életem során meg kellett tanulnom stresszes légkörben élni, dolgozni. A konfliktusokat próbálom megelőzni, elkerülni. Ha ez mégis felmerül, a lehető legésszerűbb, legemberibb módon kezelni, feloldani. Alapvetően nyugodt természetű vagyok.
Célom az élet minden területén egy szóban megfogalmazva: biztonság. Annyi jövedelmet elérni, mely egyrészt függetlenséget jelent, másrészt gyermekeim biztos megélhetését, testi-lelki fejlődését biztosítja.